M A R K O T A D I Ć
F E L H A L M O Z Ó D Ó K É P E K
2 0 1 3. 1 0. 2 2 - 1 1. 2 2.
Marko Tadić (1979) Zágrábban élő kortárs horvát képzőművésszel nem először találkozhat a magyar közönség. 2012-ben egy csoportos kiállításon már sikerrel szerepelt We used to call it: Moon című sorozatával, amely egy fiktív második Hold feltételezett létezésével és lehetséges felbukkanási formáival játszik el különböző régi, átdolgozott képeslapok segítségével. Több médiummal dolgozik egyszerre: videókat, animációkat, rajzokat, kollázsokat és objekteket is készít, de a munkafolyamatot általában mindig rajzokkal kezdi. Művei főként a személyes történelmen átfolyatott kollektív emlékezet szürrealista visszhangjaiként a közelmúlt forma- és esztétika-rendszerére reflektálnak. Sorozataiban talált anyagokkal operál, amelyek formajegyeikben is a recycling-esztétika felől írhatóak le.
2013-as legújabb papír kollázsai és rajzai Gordon Matta-Clark, a főként helyspecifikus műveiről ismert amerikai képzőművész egy megjegyzésére utalnak, aki amikor először felülről rátekintett az egyik felszeletelt házára Párizsban azt mondta, hogy elveszítette a térérzékelését, mintha egy medencébe tekintett volna. Marko Tadić Felhalmozódó képek (Accumulation of the images from below) címet viselő sorozata is hasonló érzetet vált ki, miközben alapvetően az úgynevezett modernizmus rejtett konstrukciójára igyekszik rámutatni, ahogy Matta-Clark kivágott épületrészletei is a látvány mögé engednek bepillantást.
Tadić művei anakronizmusukkal a művészettörténet meghatározó alakjaira, formajegyeire, valamint az építészet modernista formavilágára is visszautalnak. Egy olyan vizuális archívum jön így tehát létre, amelyhez a befogadónak kritikusan kell közelítenie, hiszen Tadić nem dicsőíteni szeretné a modernizmust, hanem inkább összegezni mindazt, amit ma erről a korszakról évek távlatából gondolunk.
A közelmúlt meghatározó vizualitása közös a régióban élők számára, Tadić generációja számára egy igen élő korszak, amelyet sokan különböző aspektusokból próbálnak meg újraértelmezni, amolyan kollázsszerűen kiragadni részleteket belőle és más kontextusba helyezni. A kiállítás és egyúttal a sorozat címében is rejlő felhalmozódás éppen arra a folyamatra mutat rá, ahogyan ezek a meghatározó képek a kollektív tudatalattiból feltörnek és egymásra rakódnak, tulajdonképpen feldolgozatlanul és csoportosítatlanul. Így válnak Tadić rajzai és kollázsai a modernizmus fosszíliáinak emlékműveivé.
Marko Tadić Olaszországban tanult festészetet, a Zagrábi Egyetemen horvát irodalmat, filozófiát és szociológiát hallgatott. A helsinki HIAP, a New York-i ISCP és a bécsi Kulturkontakt ösztöndíjasa volt. A horvát Radoslav Putar díjra jelölt képzőművész We used to call it: Moon című sorozatán együtt dolgozott a neves horvát What, How and for Whom / WHW nevű kurátorcsoportottal.