S Z Ö R É N Y I B E A T R I X
V A K R E P Ü L É S
2 0 1 3 . 09 . 1 0 – 10. 1 2 .
A Vakrepülés azt a szituációt írja le, amikor a repülőgépet kizárólag navigációs berendezések segítségével vezetik. Rossz látási viszonyok között, ha a pilóta nem talál referenciapontot a térben, kénytelen a gépre bízni az irányítást és „vakon” bízni benne. A kifejezés hétköznapi használata is az ismeretlenben való navigálásra utal, anélkül, hogy pontosan tudnánk, merre tartunk.
A kiállítás lényegesen messzebbre mutat
Szörényi legújabb műveinek felvonultatásánál. Tömören a láthatatlan
múlt eseményeinek a jelenre, és a jelen provizórikus
berendezkedésének jövőre gyakorolt hatásaival foglalkozik. A
bemutatott, letisztult művek egyesével járják körbe némi
szkepticizmussal a jelen eseményeinek és döntéseinek jövőre
gyakorolt hatását és ismeretelméleti, gazdaság- és
társadalomfilozófiai problémákra világítanak rá. Az emberiség
jelenlegi tudásához, empirikus úton szerzett adatokhoz fűződő
ambivalens viszony kérdése éppúgy a kiállítás tárgya, mint az újabb
technológiák hozta változásokba vetett hit, vagy egészen konkrétan
például az atomenergetika legnagyobb problémája, a radioaktív
anyagok tárolása.
Utóbbi a témája a galéria egyik falát
teljesen kitöltő sajtófotó után készült nyomatnak is, amelyen egy
olyan sóbánya berendezett tárgyalója látható, ahol radioaktív
anyagot tárolnak. Manapság a nagy aktivitású radioaktív hulladékot
mélygeológiai szinteken tárolják, azaz elássák őket, jó mélyre, de
ez a tárolási mód csak egy időre nyújthat megoldást. E köré a
központi elem köré szervezi Szörényi a kiállításon felvonuló többi
művet, amelyek egy a Szörényi életműben jelenleg komoly szerepet
betöltő műfajjá, egy háromdimenziós kollázzsá állnak össze, ahol az
elemek egymás fölött, előtt, egymást kitakarva, vagy egymáson függve
kommunikálnak egymással.
Az álstukkó elemekből kirakott vakajtó
sem tölt be kisebb szerepet. A kollázs műfaji lényege, hogy az
egymás mellé került elemek egyenértékűek. Az installáció anyaga, a
stukkó visszatérő elem Szörényinél, aki előszeretettel használja a
XIX. század historizáló építészetével elterjedt díszítőelemet. A már
a római korban is használt speciális építészeti elemnek alapvetően
díszítő funkciója volt és a szimmetriát, az egyensúlyt és a
harmóniát hivatott őrizni egy épület homlokzatán. Emellett, mint egy
befalazott vagy még meg nem nyitott ajtó utalhat egy jövőbeli
átjáróra is.
A kortárs magyar képzőművészet egyik megkerülhetetlen, aktív és újító, konceptualista szellemiségű szereplője Szörényi Beatrix, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán végzett, Derkovits-ösztöndíjban részesült és elnyerte a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Herczeg Klára Díját.