Leletek a múltból
Jerzy Lewczyński kiállítása
Kurátor: Łukasz Rogowski
Megnyitó: 2018. szeptember 27, 18 óra
Megtekinthető: 2018. október 31-ig
“A kamera a fotográfus kezében olyan, akár egy toll, amellyel a saját belső feszültségét rögzíti, többek között a jövő számára.” - így írta le egy interjúban a fényképezőgéphez fűződő viszonyát a lengyel fotográfus, Jerzy Lewczyński.
Lewczyński a lengyelországi Gliwicében rendezett “Closed Show” című csoportos kiállításon szerepelt először 1959-ben. A kiállításon a nem hivatalos formában működő művészcsoport –amelyet Lewczyński és két lengyel festő, Bronisław Schlabs és Zdzisław Beksiński alapított –műveit mutatták be. Az alkotókat később antifotográfusként jellemezték, utalva ezzel a háború utáni, francia kísérleti irodalomra és az antinovellákra.
Schlabs absztrakt képeit, Beksiński ikonoklasztikus kollázsait, míg Lewczyński szakadt plakátokról, héber feliratú sírkövekről, gyerek kézírásról vagy egy boríték hátuljára firkált számításokról készített fotóit állította ki.
Néhány évvel később fogalmazta meg a fotográfia archeológiája című művészeti programját, amely a képalkotás egy új iránya lett Lewczyński művészetében. A hatvanas évektől a hetvenes évek végéig más művészek képeit, talált negatívokat illesztett bele és vegyített saját munkáival. A kisajátítás e módja egy tipikus posztmodern művészi gesztus, amely lehetőséget teremt a különböző jelentésrétegekkel való játékra.
Egy New Yorki utazása során például negatívokat szedett ki egy szemetesből, amelyeket később kidolgozott. Meghívók, színfalak mögötti képek és intim pillanatok rajzolódtak ki így egy erotikus színház életéből, amelyeket Lewczyński New York-ban talált negatívok (1979) címmel különleges sorozattá szerkesztett.
Gondosan komponált fotói szimbolikus tárgyakat és hétköznapi jeleneteket ábrázolnak, mint például a Kantin (1980), a Bányászok (1950-es évek) vagy a Cím nélkül (1960), amely munkákra nagy hatást gyakoroltak az avantgárd művészet formai kísérletei. Lewczyńskit Moholy-Nagy László fotogramjai és Man Ray szürrealista rayogramjai egyaránt inspirálták: a kamera nélküli képkészítés tűnékeny esztétikáját vizsgálta.
1968-ban szakított a független fotográfiai kép felépítésével, és új technikákkal kezdett el kísérletezni. Időnként bizarr helyzeteket fényképezett, felhasználva a dokumentarista fotográfia elemeit, ilyen például az Irodai jelenet (1975) című kép, ahol egy szovjet hivatalnokot látunk az irodájában, a háta mögött meztelen nőkről készült poszterekkel. Máskor belefestett vagy szokatlan kivágásokat emelt ki a képekből. Ez leginkább az Október (1956) című fotón figyelhető meg, ahol egy utcai jelenetet látunk azután, hogy a sztálinizmus megbukott Lengyelországban. Gyakran használt szövegeket (Hiányzó szavak, 1971) vagy filmeket inspirációs forrásként. Michelangelo Antonioni Nagyítás címú filmjének hatása fedezhető fel a Mi nagyításunk – Nysa, 1945, amelyben Lewczyński a szokatlan fotográfiai részletek felnagyításával teremtett nyugtalanító aurát.
A gyűjtés, a módosítás és a nagyítás mind Lewczyński művészi kifejezésmódjának részei voltak, melyek segítségével nem csupán a múltat dolgozta fel, hanem emberi érintkezéseket és érzelmeket is láthatóvá tett. A Trapéz Galéria kiállítása a művész 1950 és 1970 között készített munkáit helyezi a középpontba, betekintést nyújtva Jerzy Lewczyński egyedi fotográfiai gyakorlatába.
A kiállítás a budapesti Lengyel Intézet támogatásával valósult meg.