PAPÍRHAJÓK
EMBER SÁRI, VLATKA HORVAT, KLENYÁNSZKI CSILLA, ANDREAS WERNER
KURÁTOR: SOMOGYI HAJNALKA
2013. 05. 08 -- 06. 14.
A kiállítás összeválogatásakor egyik mű vezetett a másikhoz. A bejáratnál látható, kockás terítőbe csavart női fej, Klenyánszki Csilla Asztalterítő című „önarcképe” nyomán kerültek képbe a – szintén rejtőzködő önportréival ismertté vált – Vlatka Horvat kollázsai (Anatomies). A művész saját testének lefotózott részeiből összeállított szimmetrikus, szinte dekoratív mintázatok magukban hordozzák az elidegenedettség, az erőszak, az abszurditás érzését, ugyanakkor a kombinálás végtelen számú lehetőségében rejlő játékosságot is. A kollázsok a művész hasonlóan ambivalens lelki folyamatokat sejtető jegyzetfüzeteihez vezettek (Topographies), amelyeken még a kockás abrosz hajtogatott, gyűrt négyzethálója is visszaköszön. A napló-domborzatok pedig Andreas Werner laza csoportokban elhelyezett kollázsaihoz és rajzaihoz: a jéghegyekhez, magányos hajókhoz, tömbszerű, titokzatos épületekhez, amelyek a romantikában gyökerező „fenséges” fogalmát értelmezik újra a tájkép és az absztrakt képalkotás közötti határterületen. Végül a tájképek a vízparton ülő, kifürkészhetetlen arckifejezéssel a kamerába tekintő fiatal nőhöz (Ember Sári fotója a Nárcisz c. sorozatból), aki mintha Werner egyik képét kinagyítva válna láthatóvá, és akinek „egyszer lányos, másszor fiús arca van, és sose tudja, éppen melyiket viseli”.
A Papírhajók című kiállításon látható
alkotások formai és pszichés kettősségeket, ellentmondásokat tárnak
fel és játszanak egybe. Megjelenik bennük egyrészről a formába
öntés, a (geometrikus) kompozíció nyújtotta rend igénye, másrészről
pedig a láb alatt megnyíló szakadék, a bizonytalanság, az idegenség,
az eltűnés lehetősége. A fizikai jelenlét vagy jelen-nem-lét – az
emberi test és arc, amely a műveken több esetben fragmentált vagy
rejtett –, a testnek a személyiséghez, illetve környezetéhez való
viszonya értelmeződik különböző módokon; a tárgyiasult –
újrarendezett, megkomponált, vizsgáló tekintetnek alávetett –
emberalakok társaságában a kiállításon bemutatott tárgyak és tájak
antropomorf értelmezést nyernek.
Mind a négy művész sorozatokban,
műegyüttesekben gondolkodik (ha két esetben kiemelhető is volt
ezekből egy-egy mű), és minden kiállított alkotásnak papír a
hordozója. Míg Klenyánszki önportréin gyakran performatív elemekkel
operál, Horvat műveinek egyik tétje éppen az, hogy mi hozható ki a
papírból, tehát meddig terjed a médium performatív ereje.
Van abban valami felemelő, ahogyan egy
precízen meghajtogatott papírhajó, anyagát meghazudtolva, a hullámok
hátán elúszik a folyó kanyarulatában. Előbb-utóbb persze győz a
fizika, és az elázott papír valószínűleg elsüllyed; mégis, vagy
éppen ezért, a papírhajót úsztatók kitartóan keresik a tökéletes
formát és a vízre bocsátáskor előálló kényes egyensúlyt.
Ember Sári (1985, Sao Paulo, Brazília; Budapesten él), Vlatka Horvat (1974, Čakovec, Horvátország; Londonban él), Klenyánszki Csilla (1986, Budapest; Rotterdamban él), Andreas Werner (1984, Merseburg an der Saale, Németország; Bécsben él)